Íróasztal típusok

Íróasztal típusok: Delta
Egy 2009-es blogbejegyzésbe feltett rajz alapján csináltam az első ilyen bútort. Azóta több változat is készült. Mára kikristályosodott három alapvető forma, és azokon belül is több eltérő részletmegoldás.

1.

1. A kép mutatja a három alapformát
Az alábbi római számok (kattintás) elvezetnek azokra az oldalakra, ahol többet is olvashatunk ezekről.

2. A formai eltérések nem pusztán a körvonalakban jelentenek mást: szerkezeti különbségekkel is járnak. Alapvetően mindegyiknek dísze a jobb és bal oldali lábazatot összekötő rúd csapozása. Az ékelt csapvégek játékos motívumként jelentkeznek az oldalsó felületen.
Az I. és a II. íróasztal készülhet lapra szerelt, csavarozott rögzítéssel is. Így a csapok végének két korongja helyett egy ezüstszínű csavarfej jelenik meg a láb oldalán. Ennek az íróasztal szállításánál lehet jelentősége. Az így készített bútor lapja, lábai, és az összekötő rúd külön mozgatható. A fiókos szekrényke így is egészben, összeragasztva készül.

Íróasztalok
2.

3. A külön álló fiókos szekrényke (konténer) oldala is többféle lehet.

Fiókos konténer
3.a - sík lap
Íróasztal fiók
3.b - sávos-deszkás

3.1. És ez még nem a vége, a 3.b kialakításon belül ismét választanunk kell (lehet): a kis fiókos bútor lába két módon készülhet:

fa íróasztal
3.1.a (3.b.a)
3.1.b (3.b.b)

4. A  fiókok teljes mélységben kihúzhatók. Legtöbbször a fióktestek oldalára szerelt vasalatok segítik a mozgatásukat, de készülhetnek teljesen rejtett szerelvényekkel is.

Fiókos tároló
4.a
Íróasztal fiókok
4.b - rejtett fiók-vasalattal

5. Utolsó pontként kerül sorra az egyik legfontosabb: az anyag. Minden fafajhoz sajátos, személyes viszonyom van – ezért ezt szeretem telefonban, e-mail -ben megbeszélni.
Általában beszerezhető a jó minőségű erdei fenyő, éger, bükk, kőris és a tölgyfa. Időnként hozzá lehet jutni juharfához, cseresznyéhez, ritkán dióhoz is.
A fát nem pácolom. Értékes, szép anyagokat használok. Minden alkatrészhez gondosan válogatom az oda leginkább illő darabot, figyelem a színt, rajzolatot, szálirányt. Nem takarom el a természetes árnyalatokat, amiket az olajos-viaszos felületkezelés kiemel.
Szinte minden környezethez találni színben hozzáillő természetes anyagot.

Egy kis történelem: balra az első skicc, egy számla hátuljára készült egy csésze kávé mellett.  Jobbra az első darab alapjául szolgáló vázlat.

gtag('config', 'G-JF3G924CPW');