Egyenes vonalú, tiszta szerkezetű, nagy teherbírású bútor. Szépségét anyaga és gondosan kialakított arányai mellett a fekete dió, vagy szilvafa ékekkel kiemelt szerkezeti csomópontok ritmusának köszönheti. Részletmegoldásai kézi munkával készülnek. Ilyenek az említett csapok mellett a körtefából készített polctartók, vagy a lábvégek is.
Akinek vannak becsben tartott könyvei, egy idő után szeretné őket méltó helyre tenni. Ezért született ez a polcrendszer.
A képek többsége kattintással nagyítható. 

Fa könyvespolc
1.

1. Az első darab teljes egészében juharfából készült, szilvafa ékekkel. (Azóta is szolgálja a gazdáit, több költözést, festést, áthelyezést vészelt át sérülésmentesen.) A lap alján lesz róla kép.
Később készítettem kőrisfa könyvespolcot. Arról a folyamatról készült egy blogbejegyzés, IDE kattintva elérhető:

Az utolsó – szerencsés – kísérlet eredménye pedig a tölgy lábakkal, kőris polclapokkal összeépített darab. Ez fekete dió ékeket kapott.

Fa polc
2.

2. A könyvespolc szétszedve („lapra szerelten”) szállítható, szerkezete lehetővé teszi, hogy utólagosan bővíthető legyen, vagy kivegyünk belőle elemeket. Egy-egy polcrendszer két – egy jobb és egy bal oldali – végelemből, tetszőleges számú közbülső létrából és a köztük levő polclapokból és összekötő rudazatból áll. (Például egy négy polcsorból álló összeállítás áll egy jobbos és egy balos végelemből, három közbülső elemből és a négy polcsorból és a hozzájuk tartozó négyszer négy összekötő rúdból.)
Méretei:
Polcközök szélessége (oszloptávolság): 80-95 cm; magassága 210 cm, hasznos mélysége 30 cm, teljes mélysége 38 cm.
Előzetes egyeztetés alapján (anyag, méret) részletes árajánlatot küldök.

Polc láb
3.

3. A tölgy lábas, kőris polclapos konstrukció  láb felőli csomópontja.

4.

4. Ugyanaz, kicsit feljebb. Három nemes anyag találkozása.

5.

5. Egy könyvespolc akkor kel életre, ha használni kezdik…

6.

6. Az első ilyen polc 2005 környékén készült juharfából.

A galériában: a juharfa polc egy csomópontja, és a munka néhány szép pillanata