Szilárd, funkcionális. És szép.
Erre az asztalra, pontosabban a róla készült fényképekre közel öt évvel azután találtam rá, hogy elkészítettem. Először az anyag szépségére csodálkoztam rá, csak aztán vettem észre, mennyi érték van benne ezen túl is.
Alapvetően egy asztal – ahogy a faműves blogon is olvasható – egy lapból áll, és valamiből, ami tartja. Vagyis, ha a tervező nem erőlteti meg magát, az asztal egyenlő négy lábbal és egy széles deszkafelülettel, amiket valahogy egymáshoz kötünk.
A művészi kézműves munkában, ahol a tervezéstől az utolsó faszeg kifaragásáig minden egy helyen történik, éppen az a szép, hogy egy ilyen minden sallangtól mentes tárgy is számtalan lehetőséget ad arra, hogy széppé tegyük. (A mellett természetesen, hogy a rendeltetésének tökéletesen meg kell felelnie.)
Az arányok tökéletes kialakítása, a legjobb szerkezet, a legjobb anyag megtalálása, a részletek gondos kialakítása – ezek mind fontos feladatok és egyben lehetőségek a tökéletes tárgy megalkotása során.
Forma – úgy modern, hogy klasszikus
A hasonló klasszikus asztalokra sokáig jellemző volt, hogy a lap jócskán túlnyúlt a lábakon, vagy a másik oldalról nézve: a lábak visszaálltak a laphoz képest. A mai trend inkább az, hogy a lábak teljesen kikerülnek az asztal sarkához. Ennek az oka, hogy így aki a hosszú oldalon a szélen foglal helyet, nem kényszerül arra, hogy az asztallábakat a térdei közé fogva üljön.
Részben megtartva a hagyományos jelleget hagytam egy kis kilógást a sarkokon. De csak annyit, ami még engedi, hogy kényelmesen a lábakon belülre üljünk. Ez megengedi, hogy aki szeretné, hagyományos „oldschool” bútornak lássa. Ugyanakkor az asztal megjelenése a mai szemnek is tetszik annyira, hogy a legmodernebb enteriőrbe is be lehessen illeszteni.
A faanyag, ami ritka kincs – barnabelű kőris
Ami mindig örömet okoz a munkában, és ennél az asztalnál pedig különösen, az az anyag kiválogatásával való foglalatosság. Aki ismeri a kőrist,tudja róla, hogy szép rajzolatos, általában homogén világos színű fa, ami idővel világos sárgás árnyalatúra érik. Van neki egy sajátos változata, bizonyos helyeken az idősebb kőrisfák belső részén az olajfa színéhez hasonló sávok alakulnak ki a fában. Ezt sokan (tévesen) álgesztes kőrisnek hívják.
Aki keresi és szereti és keresi a fában a ritka, érdekes részeket, annak ez az alapanyag ritka kincs. A képeket megnézve látható, miről beszélek. Bár ahogy a késő délutáni napfényben a valóságban tükröződik a selyemfényűre polírozott felület, az sajnos ezek a fotók csak részben tudják visszaadni.
Minden bútoromnál különleges fontossága van (az anyagválasztás és a funkció mellett) a szerkezetnek. Aki látott már néhányat közülük, az észrevehette, hogy igyekszem úgy elkészíteni/újra értelmezni a hagyományos, jól bevált fakötéseket, hogy azok egyben a bútorok megjelenésében is szerepet kapjanak. Itt a bútor vázszerkezetét összetartó csapozást sarkonként 4-4 jól látható, fekete diófából kialakított faszeg is erősíti.
Egy hasonló, de fiókkal is felszerelt asztal látható a honlapon az étkező asztalok között.
